Kezdőlap / Egészség és fitness / Fogamzás előtti táplálkozás

Fogamzás előtti táplálkozás

A kutatások azt mutatják, hogy mindaz, amit a fogamzás előtt eszik az ember, hatással lesz a születendő gyermekre is. Michael Crawford professzor tekintélyes mennyiségű vizsgálatot végzett a fogamzás előtti táplálkozás és annak a születendő gyermekre tett hatása terén. 1990-ben Hackneyben megalapították az Agykémiai és Emberi Táplálkozástani Intézetet, és az ott folytatott kutatás – melynek eredményeit olaszországi, franciaországi, japán, kanadai és USA beli felmérések is alátámasztottak – kimutatta, hogy az idegrendszer fejlődésének kora szakaszában a hiányos táplálkozás visszafordíthatatlan károsodásokat okoz az agyban. A hackneyi intézet több mint ötszáz terhesség vizsgálata alapján világos összefüggést talált az újszülöttek egészsége és az anya fogamzás előtti egészségi állapota, illetve táplálkozása között. Mi több, azok az anyák, akiknek esetében a vizsgálatba bevont negyvennégy tápanyag közül negyvenhárom hiányosan fordult elő az étrendjében, kis születési súlyú gyermeket szültek, és ezek között a gyermekek között az átlagosnál nagyobb számban fordultak elő agyi rendellenességek. Az alacsony születési súllyal a thiamin, a piridoxin, a riboflavin, a folsav, a klorid és a magnézium hiánya függ össze legszorosabban.
Az Intézet számos kísérleti bizonyítékot gyűjtött össze, melyek arra utalnak, hogy az arachinsav (AA) és a dekozahexánsav (DHA) jótékony hatásai megvédhetik a koraszülött gyermekek agyát az agyérgörcstől vagy a görcsre való hajlamtól. A tápszerrel etetett gyermekek vérplazmájában kevesebb arachinsav és dekozahexánsav található, mint azokéban, akiket szoptatnak, és mivel ezeknek a savaknak sajátos szerepük van az agy növekedésében, ezért érthető, miért találták a legfrissebb jelentések intelligensebbnek az anyatejen nevelkedett gyermekeket, mint a tápszeren nevelteket. Az Egyesült Államokban, Dallasban végzett további kutatások kimutatták, hogy a tápszereken nevelt újszülötteknek tizennyolc hónapos korukban rosszabb a látásuk, és alacsonyabb szellemi teljesítményt nyújtanak, mint azok, akiket szoptattak vagy dekozahexánsavval kiegészített étrenden éltek. A terhesség alatt és a szülés után is helyes odafigyelni a helyes táplálkozásra, de a terhességet megelőző szegényes étrend hatásait ekkor már nem lehet visszafordítani. Ezért nagyon fontos, hogy a leendő anyák gondosan ügyeljenek étrendjükre is, amikor családot kezdenek tervezni.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A béta karotin biztonságossága és hatása

Béta-karotin szedhető pusztán az A-vitamin hatásáért, de a tápanyagok szabad gyököket pusztító képessége más szempontok ...

Hozzászólás